Mennyit tudunk azokról a heves harcosokról, akik Európa legnagyobb részét megrémítették? Legtöbben következtetéseket vonunk le a tengeri rablók tevékenységéről, csak a népszerű televíziós műsorokra és filmekre támaszkodva. De az értékek és a világkép teljes megértése érdekében fontos, hogy ne csak a dicsőséges csatákról, amelyekből a vikingek szinte mindig győztesnek tűnjenek, tudjunk információkat, hanem azokról a fegyverekről is, amelyek segítik őket a csatákban.
A viking csatatengelyek története
Jelenleg ismert, hogy a tengelyek a katonai arzenálban voltak, általában a kevésbé gazdag vikingek között. Végül is kezdetben ilyen tengelyeket használtak szerszámként a háztartási termékek különféle fakészítéséhez. A normannok társadalmi és státusát nagyrészt azok a fegyverek határozták meg, amelyeket a harcos megengedhette magának. Tehát a kard e hierarchia tetején állt, mert annak segítségével a viking hangsúlyozta saját biztonságát és a jó anyagi vagyonát. Közvetlenül a kard mögött volt minden más fegyverfajta, akár lándzsa, akár egy fejsze vagy egy íj. Érdemes megjegyezni, hogy a státus ellenére a lándzsa volt a legfőbb fegyver egy közönséges viking kezében. Végül is a kard nem csak egy gyönyörű játék, amely hangsúlyozza a társadalmi helyzetet. Tudniuk kell, hogy képesek legyenek tökéletesen elsajátítani a katonai felszerelést.
A fejszét a kardhoz képest kevésbé nehéz használni, de ehhez a tulajdonos ismereteinek és csiszolt képességeinek is szüksége van. A lándzsa volt a legkönnyebb, így ezt a fajta fegyvert leggyakrabban egy átlagos harcos kezében találták meg. Tehát az a széles körben elterjedt vélemény, miszerint a norvég kezekben a fejsze volt a fegyver, nem csupán mítosz.
Ha a kard hangsúlyozta a harcos magas osztályát, akkor a fejsze átmérővel ellentétes. Tehát, ha a viking a fejszét inkább a kardhoz tette, akkor valószínűleg ez az ember egy hétköznapi munkás volt, csak egy kis háztartással bírt. A hajóépítők is aktívan használták a fejszét. Készítették és javították a Drakkars (viking hajókat). Ez a szakma nagyon fontos és szükséges volt, és a hajógyártókat a társadalom nagyra becsülte.
Természetesen voltak kivételek, mert voltak olyan vikingek, akiknek a fejsze volt a legértékesebb és legfontosabb fegyver a csatában, miközben meglehetősen magas társadalmi státuszt képviseltek és nagy földterülettel rendelkeztek. Érdemes azt mondani, hogy egy ilyen döntés katonaságból meglehetősen kalandos volt. Végül is, általában a fegyvereket két kézzel összekötötték, ami kizárta a pajzs használatának lehetőségét. Következésképpen a viking, aki inkább a fejszét használja csata során, nagyobb kockázatnak volt kitéve, mint a viking, aki a kardot részesítette előnyben. Tehát a rossz vég elkerülése érdekében a harcos, aki a fejszeként fegyvert választotta, nagy figyelmet fordított a védelmi kiképzésre.
Később ezt a fajta fegyvert jelentősen módosították. Különleges tengelyek kezdtek megjelenni, amelyeket kizárólag harcoknak szántak. A fejszék fogantyúja már nem volt olyan széles és masszív, és a penge vékonyabb kovácsolásra került, ami a fejszét könnyebbé és könnyebbé tette, mint a régi változatnál.
Tengelyek típusai
Jelenleg a kutatók csak a vikingek által használt legnépszerűbb tengelytípusok közül kettőt ismernek:
A fejsze neve a skandináv „skeggox” szóból származik, ahol a „skegg” szakáll és az „ökör” egy fejsz. Az ilyen típusú fegyvert a hetedik század óta használják. A fejsze alakjában egy penge le volt húzva (látszólag tehát „szakállas”). A fejsze nemcsak aprítószerszámként, hanem daraboló tárgyként is felhasználható volt, amely lehetővé tette, hogy a csata során különféle módon lehessen használni. A fejszék fogantyúja elég rövid volt és a penge keskeny. A fejsze súlya kicsi volt, körülbelül ötszáz gramm. Ezt a fejszét leggyakrabban a vikingek használják, akik inkább a sebességre és ügyességre, mint az erőre támaszkodnak. Nem mondhatjuk azonban, hogy gyengén áttört páncél volt. Az ilyen típusú fegyverek által okozott sebeket általában nem lehetett teljesen meggyógyítani, csak nagyon ritka esetekben gyógyultak az ilyen sebek.
Leggyakrabban a szakállas tengelyeket használták az erdei csatákban, amikor az ellenség gyors megsebesítésére volt szükség. Az ilyen tengelyeket speciális bőr tokokban, öv mögött hordták. A szakállas fejsze egy nagyon jó választás egy harcos számára. Egyesíti a legkedvezőbb tulajdonságokat, amelyeket annyira magasra értékeznek egy csatában, amikor egy viking élettartama a meghozott döntéstől függ. Tulajdonságai, mint például a könnyedség és ugyanakkor áthatoló képesség, további lehetőséget teremtenek a „hatókörhöz”, amely annyira fontos a csatában. Később az ilyen tengelyek elterjedtek és nagy népszerűséget szereztek Oroszországban. Sőt, a régi orosz tengelyek, a viking fegyverekkel ellentétben, kétkezes, kétoldalasak és kétpengesek voltak, ami univerzálisabbá tette őket. A szláv harcos gyakran maga is készített ilyen fejszét a kézből átadott elvtársak tervei szerint.
Nagyon félelmetes és félelmetes fegyver. Egy ilyen egyedülálló fejszék használatához nagyon nagy és összetett mőszaki bázist kellett birtokolni, de ez csak egy kis része annak, amit a harcostól megköveteltek. Általános szabály, hogy ez a fejszék a vikingek tulajdonában álltak, akiknek nagy a fizikai tömege, mert a fegyverek két-három méter hosszúak voltak, és másfél kilogramm súlyuk is volt. Egy ilyen fejszét arra használtak, hogy „legyőzzék”, vagyis egyetlen lökettel csapják le. Az ellenség csak rossz ütés esetén sikerült túlélni. Az igazi harcosok azonban ritkán hiányoztak, mert a korai évek óta a viking atyák fejsze birtoklásának művészetét tanították.
Ezenkívül a dán fejszét trükkös módszerként használták az ellenség gyengítésére, mert amikor a csapást a pajzsra gyakorolták, a fejsze beleragadt belőle, ezáltal további rakományt hozva létre. Így az ellenség vagy azonnal megszabadult a védőeszközöktől, vagy folytatta a harcot az ellenség fejszével a pajzsban. Mindez arra késztette, hogy lassítson cselekedeteiben, és elveszítse fizikai erejét a csatában. Egy idő után az ellenség könnyű áldozatává vált a vikingek számára.
Azonban egy ilyen jelentős mínusz, mint a nagyon alacsony védelmi képesség, gyenge pont és Achille-sarok minden normann számára, aki egy dán fejszével rendelkezik. Végül is meglehetősen nehéz és terjedelmes fegyver volt, amelyet nehéz nehéz konfrontációval nehéz manőverezni. Később azonban a Brodexet az európai országokban kezdték használni, hogy megvédjék a határokat az ellenséges támadásoktól.
A vikingek gyakran rajzokat rajzoltak a dán fejszére, amelyek emlékeztették otthonaikra, családjukra és életük főbb értékeire. Néhány különösen kreatív normann maguk készítették ezt a szélű fegyvert. Nem csoda, hogy a skandináv mitológiában azt hitték, hogy csak egy irányváltó fejsze hozhat sikert a csatában. Ezért sok viking megpróbálta létrehozni magukat. Abban az időben azonban csak a legképzettebb kézművesek, akik ismerik a régi katonai fegyvereket, tudták, hogyan kell pengével dolgozni, és a fogantyúra szokatlan mintákat alkalmazni, fejszeket tudtak készíteni. Időnként a fejszék gyártását egy speciálisan kiképzett kovácsművészre bízták, aki ismerte a különféle tengelyfajtákat, ismerte azok tipológiáját és könnyen készíthetett egy gyönyörű medállal díszített katonai fegyvereket. Sőt, különösen a vikingek számára, a mesterek gyakran medánokat készítettek, amelyekre tengelyeik mini-példányait helyeztek.
