A hitelességet (autentos - görög: "eredeti", "eredeti", "valódi", "fő") az eredetinek vagy az eredetinek való megfelelőségnek nevezzük. A fordítás szövege, amelyet a szerző készített vagy jóváhagyott, hiteles. A törvény megfogalmazójának megjegyzései jogilag hitelesek. De a hitelesség kategóriájának legszélesebb körű megértése a filozófia területén található.
A modern pszichológusok és pszichoterapeuták munkájában a hitelességet egy személy integrációs képességének tekintik. Ennek a módszernek a hagyománya visszatér M. Heidegger és J.P. Sartre. C. Rogers például a hitelességet úgy definiálja, mint egy személy azon képességét, hogy visszautasítsa a javasolt társadalmi szerepeket, valamint az adott személyre jellemző, valós, egyedi, gondolatok, érzelmek és viselkedés megnyilvánulásaként. Ebben az értelemben a hitelesség a valódi kommunikáció szükséges elemévé válik, ellentétben a szokásos „pletykákkal és beszélgetésekkel” (M. Heidegger), amelyet „a kommunikációs cselekmény perverziójának” értünk, és amely téves megértéshez vezet.
A hitelesség meghatározásának határai pszichológiai homályossága a kategóriás szinonimák terminológiai terjedéséhez vezet:
- teljes mértékben működő személyiség (C. Rogers);
- szabadság (F. Allport);
- önmegvalósítás (A. Maslow);
- önálló, holisztikus személyiség (F. Perls);
- kongruencia (Grinder J.).
A hitelesség legpontosabb pszichológiai meghatározása elismerhető egy személy összes pszichológiai folyamatának teljes és holisztikus kapcsolatában, amely meghatározza annak működését. A hitelesség megnyilvánulása az egyéni élmény olyan tapasztalata, amelyet nem torzítanak a szociális védelmi mechanizmusok, a bekövetkezés a folyamatban és az érzelmek közvetlen megnyilvánulása.
A gondolatok és cselekedetek koherenciáját az érzelmekkel a modern pszichológiában általában kongruenciának vagy koherenciának nevezik. Így a hiteles személy egybevágó.
A gesztaltterápia magában foglalja a társadalmi mechanizmusok és viselkedési minták relativitáselméletének tudatosítását, mielőtt a hitelességet vagy az öniséget elérnék, ami saját értékének megerősítéséhez és az érzelmek megnyilvánulásának szükségességéhez vezet. Ugyanakkor ez nem mentesíti az embereket a társadalmi viselkedés hitelességéért vállalt felelősségvállalás alól.
