Egy hónapja a párizsi égő gumiabroncsok tűz és füstje által körülhatárolt hírek, amelyekben a sárga mellényben élő emberek tömege akadályozza az utcokat, összetörik üzleteket és autók égnek, és a francia kormány lemondását követelik, egy hónapig nem hagyják el a világ vezető sajtójának első oldalát. A nagyszabású kormányellenes tüntetések, amelyeket ma „üzemanyag-tiltakozóknak” hívnak, november közepén kezdődtek, és azóta nem hanyatlottak le, hanem csak fokozódtak.
Sárga mellények mozgása
A sárga mellény bemutatója arra kényszerítette Emanuel Macron francia elnököt, hogy befagyasztja a botrányos döntést az üzemanyag-adók emeléséről, a minimálbér emeléséről és sürgősségi társadalmi-gazdasági intézkedések bevezetéséről a Párizs által a tüntetések eredményeként elszenvedett katasztrófaes veszteségekre reagálva.
De milyen demonstrációk ezek? Kik a "sárga mellények", és miért sikerült kényszeríteni a kormányt engedményekre? Mi volt az oka a kormányellenes tüntetéseknek?
Mi folyik Franciaországban?
2018. november 17-e óta Franciaország lázában van a Párizs központjában koncentrált, széles körű kormányellenes tüntetések miatt. Nagyon gyakran a tüntetések a rendõrséggel való összecsapásokkal, a teljes környékek pogromjával és az autógyújtással járnak.
A konfrontáció eredményeként két tüntetõ halt meg, mintegy 800 embert sérültek meg a rendõrséggel való összecsapások során, több mint 1300 embert tartottak őrizetben, némelyiket rács mögött.
Kik a sárga mellények?
Tehát a média felhívta a francia kormányellenes tüntetések résztvevőit. Ez a név megjelenésükből származik. Minden tüntető visszatükröző mellényt visel.
A franciaországi közlekedési szabályok szerint minden autónak fényvisszaverő mellényen kell lennie. Ha az autó leromlik, a vezetőnek mellényen kell megjelennie az úton, hogy más sofőrök megértsék, hogy vészhelyzetben van. Ezért Franciaországban szinte minden járművezető rendelkezik sárga mellényvel.
A tüntetők úgy döntöttek, hogy ezeket a mellényeket egyenruháiként és felismerési ruháiként használják a tömegben. Így tiltakoznak a kormány döntései ellen, amelyek a legjobban érintettek a járművezetőket.
Miért ment a tiltakozásba a "sárga mellény"?
A "sárga mellények" tiltakozásának oka a francia kormány döntése volt, hogy növelje az üzemanyag jövedéki adóját. Ez azonnal sújtotta a saját autóval rendelkező járművezetőket, mivel ez a döntés automatikusan magasabb gázárakhoz vezetett.
2019. január óta a francia kormány a gázárak 2, 9, a dízelárak 6, 5 centtel történő emelését tervezte. A növekedés oka egy új adó - az úgynevezett "zöld" adó - bevezetése. A francia kormány vezetett be azzal összhangban, hogy Franciaország a nemzetközi párizsi éghajlati megállapodások alapján vállalta az üvegházhatású gázok légköri kibocsátásának csökkentését. Az adónak ösztönöznie kell az embereket, hogy ne használják belső égésű motorral ellátott autóikat, hanem váltsanak elektromos autókra vagy tömegközlekedésre. A francia kormány szerint ennek a "zöld adónak" a következő évben 3, 9 milliárd eurós költségvetési bevételt kellett volna biztosítania. Ezeket az alapokat elsősorban a költségvetési hiány megszüntetésére, valamint az ország környezetbarátabb közlekedési rendszerre való áttérésének finanszírozására kellett volna fordítani.
A kormány döntése az üzemanyag jövedéki adójának emeléséről és egy új adó nagyszabású kormányellenes tüntetéseket váltott ki a lakosság körében. Ezek a döntések mindenekelőtt a tartományok gépjárművezetőit érik, akik minden nap nagy városokban mennek dolgozni, és nem tudnak váltani a tömegközlekedésre, mivel vidéki területeken gyakorlatilag nincs ilyen.
Az üzemanyagárak csak néhány centtel emelkedtek. Valójában ez okozott ilyen hatalmas tiltakozást?
Természetesen nem. Az üzemanyag jövedéki adójának emelése egyszerűen az utolsó szalma volt a társadalom és a hatóságok közötti kapcsolatokban, amelyeket évtizedek óta súlyosbítottak. A problémák évente és minden választás után növekedtek és elmélyültek. A főbbek a következők:
- · A gazdagok és a szegények közötti szakadék kiszélesítése;
- · Növekvő adók és árak az élelmiszerekre és a benzinre;
- · Gazdasági stagnálás és alacsony növekedési ütem, ami rontja a francia jólétet;
- · A reprezentatív demokrácia mint fogalom a tudományos és technológiai forradalom összefüggésében;
- · Az Ötödik Francia Köztársaság eszméinek elavulása, valamint az elit és maga a politikai rendszer frissítésének igénye;
- · A francia elit elszigeteltségét a lakosságtól szellemi, kulturális és társadalmi szempontból.
A hosszú távú francia háború utáni vezető, Charles de Gaulle halála óta Franciaországban többször megvitatták a politikai rendszer reformját, amelynek hátrányai voltak. Egyesek az alkotmány módosítását és a hatodik köztársaság kihirdetését támogatták például egy parlamenti köztársaság létrehozása és az elnökség megszüntetése érdekében. Valójában tehát nem meglepő, hogy a „sárga mellények” tüntetései során az emberek részéről a rendszer reformját és az elnök szerepének gyengítését követelték a közvetlen demokrácia elemeinek bevezetésével (népszavazások, népszavazások, a képviselők visszahívásának mechanizmusai stb.).
Ezenkívül néhány francia úgy véli, hogy politikai elitjét "elszakítják" az emberek. Például sok képviselő, miniszter és tisztviselő gazdag, és az emberek szerint nincsenek aggódva a hétköznapi polgárok problémáin. A gazdag francia adót fizet az offshore övezetekben, például a szomszédos Luxemburgban, miközben az egyszerű embereket kénytelenek fizetni zsebükből bármiféle juttatás és bónusz nélkül. Sok ilyen példa létezik, és a közelmúltban megosztották a francia társadalmat. Az emberek nem tudják, kinek kell szavazni. Új vezetőket keresnek, akik egyszerű módon meg tudják oldani az összetett problémákat.
A 2017. évi legutóbbi parlamenti választásokon 24% szavazott Emmanuel Macron pártja mellett. Ugyanakkor a nemzeti populisták számára Marine le Pen - 21, 30%, Jean-Luc Melanson bal radikálisai - 19, 58%, a republikánusok pártjának jobboldali konzervatívjai pedig 20% -ot jelentenek. Sőt, az állampolgárok csaknem 25% -a nem jött a szavazásra. Mint láthatja, szinte azonos számú polgár szavazott az egyes politikai erőkre. A lakosság egynegyede nem jött a szavazásra. Ez a kép azt tükrözi, hogy a franciák mennyire mélyekké váltak a politikával kapcsolatos szakadékban és bizonytalanságban.
Az elmúlt években a francia közvélemény felvetette a hatalom ellenőrzésének kérdését. Minden franciaországi választással a szavazók részvétele alacsonyabb. Az emberek gyorsabban csalódnak az uralkodóikban, és tiltakozásra mennek. Emmanuel Macron mindössze egy év alatt értékelése több mint 20% -át elvesztette. Néhány szavazója úgy véli, hogy becsapta őket, amikor megígérte, hogy erősíti az állam társadalmi igazságosságát. És a franciáknak nincs annyi mechanizmusa a hatalom ellenőrzésére. 2017-ben a kormány elfogadta az üzleti információk titkosságáról szóló törvényt, amely megnehezítette az újságírók számára a kétes korrupciós rendszerekkel kapcsolatos nyomozások elvégzését. Ez megbántotta az embereket, akik elvesztették a hitüket a közkontroll hagyományos eszközeiben, például a médiában. A francia (és egész Európában) népesség egy pontján hirtelen egyértelmű, hogy sem az elnök, sem a kormány, sem a parlament tagjai nem képviselik érdekeiket. És a választások csak időpocsékolás. Nem meglepő, hogy a "sárga mellények" nagyon féltek kinevezni mozgalmuk hivatalos vezetőit, akik tárgyalni kezdenek a hatóságokkal. Azt hitték, hogy nagyon gyorsan megállapodásra kerülnek a kormánygal és politikusokká válnak, ezáltal elhagyják társaikat, és nekik magasabb státussá válnak.
Ezért a franciaországi tiltakozások nem csupán a gázárakról szólnak. Ez a társadalom és a hatóságok között régóta fennálló konfrontáció, és egy kísérlet a Francia Köztársaság működésének alapjainak átgondolására.
Folyamatosan hallok néhány tiltakozást, sztrájkot és tüntetést Franciaországban. Mi a baj ezekkel a franciákkal?
Tiltakozások, tüntetések, sztrájkok - mindez Franciaország politikai kultúrájának része. Amint probléma merül fel, a franciák az utcára lépnek, és úgy gondolják, hogy ez a legmegbízhatóbb módja annak, hogy kifejezzék tiltakozásukat és arra kényszerítsék a kormányt, hogy engedményeket tegyen. A tiltakozó utcai kultúra meglehetősen szilárd helyzetben van Franciaországban, a francia forradalom ideje óta, a 18. század végén.
