A Biblia alatt a keresztény egyház Szentírását értjük, amely tartalmazza mind az Ó, mind az Újszövetség könyveit. A Biblia az ember és Isten szövetségéről szól, a morál alapjairól és a hívõ erkölcsi normáiról szól.
A Szentírás (Biblia) elmondja az embernek, hogy tiszteletteljes hozzáállásra van szüksége hazájához. Bár egy keresztény számára az Atya nem földi, hanem Mennyei Atya vagy az eljövõ Atyaország, amelyet paradicsomként értünk (az emberek állapota Istennel az örök életben a halál utáni állapotban). A kereszténynek azonban tisztelnie kell földi Atyáját.
Az Újszövetség szentírása az Atya-országról mint ajándékról szól, amelyet Isten adott: „Ezért letérdelünk Urunk, Jézus Krisztus Atya elõtt, akitõl az egész atya a mennyben és a földön elnevezésre kerül” (Efezus 3: 14-15).. Ami a legjobbat illeti, félelme lehet arról, amit az Úr adott. Emlékeztethetünk Pál levélének Timothy-ról szóló újabb szakaszára: „De ha valaki nem törődik a sajátjával, és különösen a családjával, akkor feladta a hitet, és rosszabb, mint egy hitetlen” (1 Tim. 5: 8). A „saját” kifejezéssel nemcsak rokonai (a továbbiakban külön-külön hivatkozva belföldi), hanem a honfitársak is megérthetők. Ez az idézet az Atya iránti szeretet kötelességének közvetett bizonyítékainak tulajdonítható.
Az Ószövetségben egész imaművek vannak, amelyek leírják az emberi lélek fájdalmát a szülőföld elvesztése miatt. A 138. zsoltár azoknak a tapasztalatainak a történeteit meséli el, akik elvesztették hazáját és idegen földön találták magukat.
Így a Biblia önmagában olyan helyeket tartalmaz, amelyek elmondják a szülőföldjének szeretésének kötelezettségét.
