Nem kétséges, hogy mindenki ismeri a hegedűt. A kifinomult tok, a puha, klasszikus hangzás teszi a hegedűt a legvonzóbbá a hangszeres vonósok egész csoportja között. Négy vonósága van, és annak ellenére, hogy az összes hegedű megegyezik, hangzása teljesen eltérő lehet. Ez leggyakrabban az anyagok különbségeinek köszönhető.
Vannak altó és szoprán hegedűk - hangszerek, amelyek alacsony, illetve magas regiszterekben játszanak. A hegedűk fából is készülhetnek - úgynevezett akusztikus hegedűk, és fémből, vagy szélsőséges esetekben műanyagból, elektro-hegedűkből is.
A hegedűk, valamint a zongorák egyaránt jól teljesítenek együttesen és egyedül is. Ezért számtalan számú darab létezik hegedűkre, és ezek továbbra is készülnek.
Egyes források szerint a spanyol fidelt tekintik a hegedű ősének. Más források szerint ősei az arab rebab és a kazah kobyz voltak. Először: ezek a hangszerek alkotják az úgynevezett "brácsa", amelyből származik a hegedű latin neve - "hegedű". A hegedűket széles körben használják (népi hangszerként) Romániában, Ukrajnában és Fehéroroszországban.
A világ legjobb hegedűi a nagy, tehetséges olasz mester - Stradivari -, vagy inkább művének úgynevezett "arany korszak" - a 17. század vége - a 18. század eleje hegedűi. Az általa létrehozott hegedűk olyan varázslatosnak és szokatlannak hangzottak, hogy kortársai beszélték, hogy a lelkét eladta az ördögnek. Köztudott, hogy Stradivari mintegy 1000 hegedűt készített, de a nagymesternek csak mintegy 600 hegedűje maradt fenn a korunkban, mindegyik egy-hárommillió euróba kerül.
Néhány érdekes tény. Albert Einstein egyszer fellépett egy kocsmában, hegedülni. Egy újságíró, aki ezt követte, és miután megtudta a művész nevét, feljegyzést írt róla az újságban. Einstein magára hagyta, és mindenkinek elmondta, hogy hegedűművész, nem pedig nagy tudós. Van egy legenda, hogy a "Mona Lisa" festése közben Leonardo Da Vinci elrendelte, hogy játsszon hegedűket. Úgy gondolják, hogy mosolyja a zene tükröződése.
