A szociálpolitika modellje olyan eszközkészlet, amelyet az állam használ a társadalmi kérdések megoldására. Egy ilyen modell általában egy bizonyos doktrínán alapul, amely különbözik az állam társadalmi szférára gyakorolt befolyásának és befolyásának mértékében. A szociálpolitika modelljeinek több osztályozása létezik, és ezek mindegyike tükrözi a társadalmi irányítás egyik aspektusát.
Szociáldemokrata, konzervatív, liberális és katolikus modellek
A szociálpolitika modelljeinek számáról a politológusok még nem jutottak egyértelmű véleményhez. Számos osztályozás létezik, amelyek mindegyike egyaránt igaznak tekinthető. A következő osztályozás azonban tekinthető a leggyakrabban használtnak. Elmondása szerint a szociálpolitika négy modellje létezik: szociáldemokrata, konzervatív, liberális és katolikus.
E modellek értékelésének fő kritériuma a két probléma: foglalkoztatási és szegénységi problémák pozitív megoldásának valószínűsége.
A szociáldemokrata modellben a figyelem a jövedelem fiskális politikán keresztüli társadalmi újraelosztására koncentrál. És a lakosság foglalkoztató részének foglalkoztatásáról is.
A konzervatív modellben a hangsúlyt a foglalkoztatásra helyezik, ám a társadalmi újraelosztás nem tekinthető fontosnak. Ebben a modellben a „dolgozó szegények” jelensége a legszembetűnőbb.
A liberális modellt az alacsony foglalkoztatási szint jellemzi, de a társadalmi újraelosztás meglehetősen magas szintje.
A katolikus (latinnak is nevezik) a foglalkoztatás és a társadalmi újraelosztás modelljében az állam nagyon kevés figyelmet fordít.
Beveridge és Bismarck modellek
Egy másik gyakran használt osztályozás az Európai Közösség (EU) Bizottsága. Ebben a besorolásban a szociálpolitika két fő modelljét különböztetik meg: Beveridge és Bismarck.
A Bismarck-modellt szoros kapcsolat létesítése jellemzi a szociális védelem szintje és a szakmai tevékenység sikere között. Ebben az esetben a szociális juttatásokat biztosítási díjak formájában valósítják meg. Más szavakkal: a szociális védelem ebben a modellben nem függ az állami költségvetéstől.
A Beveridge modell azon a posztulátumon alapul, hogy bármely személynek, függetlenül az aktív népességben való tagságától, joga van a biztonsághoz (bár minimális) a betegség, öregség vagy erőforrások bármilyen más korlátozása esetén.
Egy ilyen rendszer finanszírozása az állami költségvetésből származó adók révén történik. És ebben az esetben a nemzeti szolidaritás elvét és a disztribúciós igazságosság fogalmát hajtják végre.
