Az ókori japán kultúrában a kardok különleges szerepet játszottak. A kard tiszteletére templomakat állítottak fel, fegyvereket áldoztak az isteneknek, imádták és csodálták. A szamurájok számára a kések jelenléte magas státusát jelzi. A hagyományok szerint a japán arisztokraták két kardot viseltek: hosszú és rövid.
Két szamuráj kard
A szamuráj két kardot viselt egyszerre, mert kényelmes volt. Ez a hagyomány összehasonlítható a kard és a tőr európai viselkedésével. A rövid kardot pajzs hiányában védelemre vagy beltéri támadásra használták. Úgy gondolják, hogy két kardkészlet "jött divatba" Ashikaga Shikunas uralkodása alatt. Ettől az időtől kezdve és a 19. századi társadalmi reformig egészen a kard nemcsak a katonai, hanem a szamuráj polgári ruháinak tulajdonává is vált.
A standard szamuráj készlet két kardból állt: nagy és kicsi. Ezt a készletet daiso no cosimono-nak hívták. A kicsi kardot kezdetben tartaléknak tekintették, ám hamarosan a készlet szükséges alkotóelemeinek tekintették. A nagy kard - katana az arisztokrácia tulajdonát képezte, a kis kard - wakizashi, az alsóbb osztályok képviselői is viselhettek. A Katanát hadviselésre szánták, a wakizashi-t a Seppuku (Harakiri) rítusra használták, levágva a halott ellenségek fejeit és egyéb segédcélokat.
Fegyverkultus
Szamuráj szerette és értékelte fegyvereiket. Soha nem választottak el karddal. Otthon a szamuráj kardokat egy speciális tatikake-állványon helyezték el, amelyet egy tokonom fülkébe helyeztek. A lefekvés előtt a japán arisztokrata körültekintően letette kardját az ágy fejébe, hogy bármikor a kezével elérje. A japán bíróságon uralkodtak a kegyetlen erkölcsök és folyamatosan ötletes összeesküvés zajlott, így egyetlen szamuráj sem érezte magát biztonságban otthon sem.
