2010-2011-ben a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos országát elárasztotta a tiltakozó forradalmi mozgalom. Ezeket az eseményeket "arab tavasznak" hívták, és Tunézia lett a "bölcső". A tunéziai elnöki rendszer megdöntése után az tiltakozás Egyiptomba, Líbiába, Marokkóba, Jordániába, Bahreinbe és Ománba terjedt. 2011 márciusában zavargások kezdődtek Szíriában, amely eddig nem ment vissza.
A szíriai feszültség "látens fázisa" végül "agresszív" szakaszba fejlődött: fegyveres összecsapások kezdődtek a kormányzati erők és az ellenzék között. A szíriai polgárháború azonban fenyegetést jelent a globális béke számára, ezért senkit sem szabad elhagyni.
A szakértők úgy vélik, hogy Szíria után Libanon azonnal „felgyullad”. A libanoni helyzet az elmúlt években instabil volt. Az egykor virágzó turisztikai ország előreláthatóvá vált a különféle csoportok, és nem csak a szunniták és a síiták közötti csaták számára. Libanon Izrael agressziót is tapasztalt. Most sok vezető orientális képviselő biztos abban, hogy Libanonnak a Közel-Kelet instabilitási láncának következő láncszemévé válik.
A szíriai válság miatt Libanon két ellenséges táborra oszlik. Az egyik a Hezbollah mozgalom vezetésével támogatja Bashar al-Assad szíriai elnök rezsimjét. Az ellenkező tábor, amelyet a március 14-i mozgalom vezet, támogatja a növekvő szíriai forradalmat. Ha Szíriában „mindenki ellen” valós háború alakul ki, akkor határozottan el fogja fogni Libanont.
Másrészről, amint azt az Orosz Tudományos Akadémia Világgazdasági és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének fő kutatója, Georgy Mirsky megjegyzi, a libanoni esetleges konfliktus nem hasonlítható az „arab tavasz” többi eseményével. Libanon egy többkonferenciális ország, vallásos irányítási rendszerrel. Valamennyi nagyobb vallás képviselője részt vesz a politikai döntéshozatalban. Ebben a helyzetben a diktatúra Libanonban elvileg lehetetlen, ami azt jelenti, hogy nincs ok lázadni a képzeletbeli "zaklató" ellen, amint Líbiában és Egyiptomban történt.
A szíriai polgárháború másik veszélye az Egyesült Államokból származó úgynevezett „humanitárius segély”. Ha fegyveres konfliktus alakul ki a szíriai városokban, az amerikaiak ott állítják el katonai támaszpontjukat állítólag a békés helyzet helyreállítása és fenntartása érdekében. Az ENSZ csapata így közelebb kerül az áhított orosz határokhoz. A Közel-Kelet egészében tapasztalható instabilitás közvetlen hasznot hozhat számukra, segítve a stratégiai „híd” felépítését. És a másik oldalról Kína már támogatja Oroszországot, és csapatait a szimbolikusá váló határ felé húzza.
