A „szobor” szó a latin „sculpo” -ból származik, ami azt jelenti, hogy vágott, faragott. Ez a képzőművészet egyik legrégebbi típusa, a háromdimenziós kép elve alapján.
Nagyszerű külföldi szobrászok
A szobrászat megjelenését a primitív korszaknak tulajdonítják. Az első munkák az ember munkaerő-aktivitásával és hiedelmeivel kapcsolatosak.
Az első nagy szobrászok, akiknek neveit a művészet történetében őrzik, az ókori Görögország és az ókori Róma szobrászai voltak - Miron, Phidias, Skopas, Policlet, Lysippus, Praxiteles. Munkáik a szabad állampolgároknak szólnak, és sok szempontból az ősi mítoszok plasztikus megtestesítője. A harmonikusan fejlett személyiség eszményeit a hősök, harcosok, az olimpiai játékok atlétainak és istenek képei testesítették meg. Ezen szobrászok legteljesebb kreativitása feltárta a görög szobrászat humanista lényegét: az emberi test szépségét és az emberi személy jelentőségének megerősítését.
Az ilyen típusú művészet valódi virágzása a középkorban történt. Donatello és A. Verrocchio nagyon fontos lépést tett a szabadon álló szobrok készítésében, ebben az időben továbbfejlesztették a bronzöntés és dombornyomás technikáját, a majolica technikát alkalmazták.
A reneszánsz szobrászok közül kiemelkednek J. Pilon és J. Goujon (Franciaország), A. Kraft és F. Stoss (Németország), M. Pacher (Ausztria).
A reneszánsz egyik csúcsa Michelangelo szobra, tele titán erővel és intenzív drámával. „Mózes”, „feltámadt rabszolga” és „haldokló rabszolga”, „pieta” alkotásai tele vannak tragédiával, plasztikus erővel és belső feszültséggel.
A 19. század végén a nagy francia szobrász, Auguste Rodin csillaga felállt, és olyan munkákat készített, amelyek lenyűgöző érzelmi erővel bírnak: Calle Citizens, Thinker és Kiss.
